Interjú a RAI News-al

K: Robert Pattinson, ebben a filmben a pénzvilág egyik vámpírjának a szerepét játssza el. Vizsgálhatjuk a szerepet ebben a tekintetben?
 
RP: Sosem tekintettem a olyannak, amelyik a bankokkal vagy a Wall Streettel foglalkozna. Nem hiszem, hogy Eric magára úgy tekintene, mint egy pénzvilági dolgozóra. Szerintem úgy hiszi, hogy a gazdasági világnak köszönhetően lett maga is gazdag ember, de amit ő igazán szeret, azok a számok; szóval, nem hiszem, hogy a film a kapitalizmusról vonna le következtetést, egyáltalán nem. Igazából még most sem tudom, miről szól.
 
K: Van egy vonal a filmben: a fiatalság, az ön fiatalsága, amelyik egy nála sokkal öregebb világgal találja magát szembe.
 
RP: Amit sokan érdekesnek tartanak a filmben az a gazdasági válsággal kapcsolatba hozható nézőpont. Az új generációnak kell helyrehoznia mindent, azoknak, akik már eléggé felnőttek, és már nem túlságosan fiatalok. Nem lehet túl sok problémájuk. Szerintem fontos, hogy ez a történet olyan legyen, amellyel azonosulhat az új nemzedék, mégis, nem tartottuk olyan fontosnak ennek a kihangsúlyozását forgatás közben.
 
K: Az ön által megformált szereplő a saját világában él, egy olyan világban, amelyet saját magának épített fel. Ez a legfontosabb vonás benne, ami elválasztja a többiektől, nem?
 
RP: Igen, ahogy mondja is, a főszereplő építette fel a saját világát, és minden alkalommal, amikor külső felvételt látunk, akkor az autó ablakain nézünk ki, vagy Eric saját szemén; nem is beszél rendes nyelven - hagyományos angol nyelven: kifejlesztette a saját nyelvét. Nagyon különös világban él.
K: Miért utazik keresztül a szereplő egész New Yorkon egy hajvágás kedvéért?
 
RP: Szerintem elvesztette az eszét, és újra meg kell találnia. Ismeri, milyen az az érzés, amikor felébred reggel úgy, hogy egy gondolat forog a fejében - az egy dolog, amit meg kell tennie egy nap? Lehet, hogy erről van szó.

K: Milyen volt a kapcsolata David Cronenberggel? Meglepődött, hogy egy ilyen filmre kérte fel magát?

RP: Igen, őszintén meglepődtem. Váratlan hívás volt és nagyon izgatott lettem, hogy milyen lesz majd Cronenberggel együtt dolgozni. Ez olyan film, amely a kezdetétől fogva érdekelt; nagyon pozitív élményként maradt meg.
 
K: Furcsa az ön számára úgy itt lenni Cannes-ban Kristen Stewarttal, hogy ő egy másik filmben szerepel?

RP: Még a barátom is itt van, és nagyon furcsa ez: idén ér véget az Alkonyat és most én és Kristen és a jóbarátom, Tom is itt vannak.

K: Fiatalként aggódik a jövője iránt egy ilyen őrült világban, amely a legnagyobb gazdasági válságát éli át? Mit gondol, milyen lesz a jövője?

RP: Nos, természetesen aggódok, leginkább azért, mert a legtöbb ember nem is fogta fel, hogy mi történik, csak tovább játszanak a kanapéjukon a videojátékaikkal, tehát, amikor olyan mozgalmakat látok, mint az Occupy Wall Street, az nagyon biztató, reményt ad, hogy vannak még emberek a világon, akik szeretnének élni, beszélgetni, boldogulni, vannak közösségek, akiket érdekel a világ sorsa. Egyre kevesebb ilyen van, mert kemény világban élünk, minden egyre nehezebb, egyre drágább. Azt hiszem, a következő 25 év nagyon érdekes lesz.
 
K: A legtöbb jelenetet egy limuzin belsejében vették fel. Milyen volt ott forgatni?
 
RP: Egészen tetszett; hozzászoktam a zárt térhez és kezdtem megismerni. Megtanultam benne mozogni, mintha mindennap ott élnék, nagyon gyorsan ki- és be tudtam szállni, míg a többi színésznek voltak ezzel gondjaik. Az elején nagyon furcsa volt, nagyon klausztrofób, de egy idő után nagyon vicces is.
 
K: Igazi limuzin volt, vagy egy díszlet, ahol felépítettek egy limuzin-belsőt?
 
RP: Nem, igazi limó volt, még úgy is, hogy egy stúdióban építették fel; le lehetett venni a burkolat egyes elemeit és kényelmesebbé lehetett tenni a mozgást, de a méretei és a kiterjedése egy igazi limuziné voltak. Még ki is lehetett látni az ablakokon, amitől nagyon furcsává vált.
 
K: Nagyon szépen köszönöm.