Költözés

A blogger új irányelvei miatt, ha netán bezárják a blogot - ami elképzelhető egyik-másik videó, ileltve kép miatt, a blogot átköltöztettem a wordpressre
https://twmmyforditasai.wordpress.com/
címre.

2012. augusztus 26., vasárnap

Q&A Cronenberg-Pattinson

Nos, elkészült. Köszönjük Pattinak, aki fáradságot nem ismerve átírta nekünk a riportot és le is fordította. Nem mondom, hogy egyszerű dolga volt, főleg az elején, mert ezek az áldott lelkek egyszerre próbáltak beszélni és a közönség sem volt mindig áhítatos csendben.



És ha nem haragszotok, most védeném a munkáját, tehát scribd-es változatot kaptok. Könnyebb követni is, úgy gondolom.
Transcript
Q&A Times With Cronenberg and Pattinson transcript

Magyarul

Kérdések és Válaszok Cronenberg és Pattinson a New York Timesnál

Nos, ez volt, mese volt.

2012. augusztus 21., kedd

Robert Pattinson on Strombo teljes interjú




Az Alkonyat-filmekben, ahogy mind tudjuk, Robert Pattinson egy vérszívó vámpírt játszik, és vannak, akik azt mondják, hogy a Cosmopolis-béli karaktere, egy milliárdos brókert a Wall Streetről, nem is annyira különbözik ettől.

Packer: Egy versben azt olvastam, hogy a patkány válik fizetőeszközzé.
Shiner: Érdekes lenne.
Packer: Ja, ennek lenne befolyása a világgazdaságra.

A Cosmopolis nagyon más, mint az Alkonyat, és tudjuk, hogy Robert másfajta sötét szerepek felé fordult. Az Alkonyat-sorozat óta nem láttunk ilyet tőle, és ez a világ egyik legnagyobb bevételét hozó franchise lett, amely ráadásul nemzetközileg ismert színésszé tette. Sokkal többet köszönhet ennek a szerepnek, mint például a Harry Potternek, amely, óriási sikere ellenére nem hozott áttörést Robert számára. Ott állt az úton, meghallgatásokra járt, zenélt, főleg gitáron és zongorán játszott, amikor beleszállt ebbe a szerepbe, és az egész élete megváltozott.

Edward: Még soha nem kívántam egy embernek sem a vérét ennyire.

Most azonban, hogy véget ért az Alkonyat, mi lesz a következő Robert számára? A Cosmopolisszal eléggé mély sötétségbe vetette magát.

Kinski: Tudjuk, mit mondtak mindig az anarchisták.
Packer: A pusztítás vágya teremtő vágy.

Maga Cronenberg is elismerően nyilatkozott.

Cronenberg: Mindig a lehetőségeink határán akarunk mozogni, és valóban, egy nagyon-nagyon kiélezett Robert Pattinsont láthatunk a filmben.

Shifrin: Sex?
Packer: Igen.

Figyeljük tehát Robertet az eljövendő filmekben, amelyekben már befutott színészként szerepel.

GS: Üdvözlünk, Robert Pattinson! Hogy vagy?
RP: Elég jól. Kicsit testtelenné váltam, valaki mondta, hogy menjek át Davidhez, és most mindenki engem néz, és eléggé izgulok.
GS: Miért? Ami itt történik?
RP: Hogy eléggé simán nézek-e ki, meg minden. Pedig nem kell mindig színésznek lennem.
GS: David említette, hogy egy Alkonyat-utáni szakaszban vagy, és különböző utakat próbálsz most járni, ez része volt az általános terveidnek?
RP: Egyáltalán nem volt tervezett. Csak úgy éreztem, hogy mindenhol túl vagyok telítve, kis szerepeket akartam vállalni, vagy egyáltalán semmilyen szerepet. Ezt három héttel az utolsó Alkonyat-film befejezése előtt kaptam, és addigra már nagyon, nagyon eltökélt voltam, hogy kis szerepeket keressek, hogy ne legyek mindig szem előtt és ne idegesítsek mindenkit. Aztán jött ez. Itt aztán mindent elborítóan jelen vagyok, Eric ott van minden pillanatban, állandóan beszél, de ezt a szerepet nehéz lett volna elutasítani.
GS: Új érzés ez számodra, hogy megnézz egy filmet, és azt mondd: 'Ó, várjunk csak egy pillanatot, hogy fogom eladni ezt a filmet?'
GS: Új érzés az számodra, hogy visszanézd az egyik filmed, aztán a következő pillanatban jön a kérdés, hogy várjunk csak, hogy fogom így eladni ezt a filmet?
RP: Teljességgel. Arra emlékeztetett egy kicsit, amikor láttam három évvel ezelőtt egy interjút Ryan Goslinggal, aki nem régen azelőtt a Hitetlent forgatta. Mivel néhány éven keresztül az Ifjú Herkulest csinálta, utána mindenki a Hitetlennel kapcsolatban is az erejéről faggatta. És ez az egyik leginkább zavaró dolog. Cannes-ban adtam néhány interjút és tényleg éveken át törekedtem arra, hogy ne legyek nagyravágyó, aztán valaki megadott egy kis esélyt arra, hogy végre az lehessek, és akkor nagyon elkezdtem ragaszkodni hozzá, hogy én legyek a legnagyobb alak. És most újra beleéltem magam.
GS: Ha belegondolunk... úgy értem, azzal, hogy benne lehettél a Harry Potterben, azt is gondolhattad volna, hogy ha más nem, ez aztán egyből beindítja a karrieredet? Aztán valahogy mégsem ez történt. Amikor viszont mégis, akkor nem érezted úgy, hogy 'rajta vagyok, innentől minden megy magától?'
RP: Úgy érzem, nem igazán szándékoztam színésszé válni, ez azzal kezdődött, hogy szerepeltem egy jelenetre a Vanity Fairben, amelyből aztán kivágtak, és egy ideig úgy viselkedtem, hogy 'Ó, megkaptam ezt a szerepet, már játszhatom ... fiát.', mielőtt mindenki láthatta, hogy kivágtak.
GS: Játsszuk most ide ezt a jelenetet:

RP: Segíthetek?
?: Nem biztos, hogy tudna...
RP: Tudom, ki maga. Miért jött ide?
?: Hogy lássam a fiamat.

RP: Igazi sztárhoz illó előadás.
GS: Valóban, a Vanity Fair elég nagy sikert aratott.
RP: Ja, egyből elhánytam magam ezután. Ez a legismertebb dolog, ezt a szerepet éppen attól a válogatótól kaptam, aki aztán a Harry Potterbe is beszervezett. Aztán meghívtak a bemutatóra, de előtte nem mondták, hogy a filmből végül kivágtak, és emiatt az a nő eléggé bűntudatosnak érezte magát, végül így lett a Harry Potter-es szerep.
GS: És ez fogta meg Catherine-t is, már az Alkonyattal kapcsolatban, igaz?
RP: Nem tudom. Catherine akkor hívott fel, amikor épp Londonban voltam. Nem olvastam még a forgatókönyvet, nem olvastam a könyvet, és ő megkérdezte, hogy mit gondolok a szerepről? Ez valamikor hajnali három órakor lehetett, és én csak ennyit tudtam mondani: 'Ember, ez a szereplő egy állat! Egy vadállat!' Mielőtt olvastam volna... 'Egy szexgép!' Őrület. És szerintem ez tetszett Catherine-nek. De nem tudtam, hogy miről is van szó.
GS: Mit gondolsz arról, ahová ez a jelenség fejlődött? Mindig is voltak nagy sztárok, de körülötted egészen másfajta mánia tombol, olyan, amilyet már régen lehetett látni. Milyen érzés ennek a tárgyának lenni?
RP: Teljesen elszakadok azoktól a kapcsolatoktól, amelyeket eddig éltem... Már elég magabiztosan állíthatom, mert ha nem állítom, akkor is igaz, hogy egy ilyen lehetőség obszcénül nagy hatalmat adhat mások fölött. Láttam, ahogy más emberek... ugyanakkor felelősséggel is jár, és én csak próbálok kibújni ezalól a felelősség alól. Az emberek azt mondják 'Ott van az a srác!', de az egy másik srác. Nem igazán tudom azt csinálni, amit én akarok.
GS: El tudom képzelni, hogy a közeli barátaidtól eltekintve egyre nehezebb valódi embereket, valódi társaságot, valódi beszélgetéseket találnod, olyan kapcsolatokat, amelyekre mindnyájan törekszünk.
RP: Igen, de ha visszaemlékszek, korábban is hasonló voltam. Egyike voltam azoknak, akik kétségbeesetten vágytak arra, hogy elmenjenek egy buliba, aztán eljutnak és csak állnak a sarokban azokkal, akikkel mentek és nem veszik tudomásul, hogy bárki más is jelen van. Szóval nem is nagyon hiányzott semmi. Így viszont vannak mindenféle képzelgések arról, hogy ha nem lennék híres, akkor bezzeg állandóan találkoznék random emberekkel az utcán. Holott nem találkozik senki csak úgy, véletlenszerűen senkivel az utcán. Legtöbbször megpróbálod elkerülni az embereket, még ha nem is vagy híres.
GS: És milyen az, amikor a háttérben játszol, meg tudod mondani, milyen volt ez?



GS: Tudod, most nem azt akarom, hogy az emberek rólad kérdezzenek, hanem most őrá vagyok kíváncsi. A lány előadására. Jó ötletnek tartottak, és segítettél? Az a szóbeszéd járja, hogy a zenét részben te írtad vele.
RP: Én nagyon, nagyon keveset tettem hozzá. Szerintem éppen, csak zenéltem. De volt néhány közös próbánk együtt, és úgy általában a lehető legőrültebb véleménnyel vagyunk a popzenéről. Én el akarok veszni benne, minden egyes alkalommal, de ő olyan, mint az összes ember, aki, amikor elmegy egy koncertre, mindent úgy akar hallani, mint otthon a CD-ről. Én éppen az ellentettje vagyok. Jó nagyokat vitáztunk erről. Volt egy vitám Adele-lel, talán az egyik legfurcsább dolog, amit valaha mondtam. Én azt mondtam: „tudod, igazából csak ki kell nyújtani érte a kezed”, mire ő „tudod te, hogy én vagyok az a női előadó, akinek a lemezei a legnagyobb példányszámban keltek el valaha?”. És én valami oknál fogva elkezdtem vitatkozni vele.
GS: Az ilyesmi hogy történik? Valahol, hajnali kettőkor?
RP: Igen, és utána felébredsz és borzasztóan bánod minden egyes szavadat.
GS: Felmerül benned, mi lenne, ha valaki azt kérdezné, hogy 'nézd, csak ennyit kellene még tenned, hogy ekkora pályát befuthass, csak ennyit?'
RP: Nem, egyszerűen csak... az emberek állandóan meglepődnek, hogy még mindig itt vagyok. Különös.
GS: Tisztában vagy azzal, hogy ha ez a sorozat véget ér, szükséged lehet még egy nagy dobásra a karriered folytatásához? Ebbe belegondoltál már?
RP: Az egyetlen dolog, amibe valaha is belegondoltam, az, hogy nem akarom, hogy bárki azt gondolja, hogy valamiféle csapdába estem. És én nem is tudok arról, hogy ezt valaki gondolná úgy általában, az Alkonyat kapcsán. Vannak aggódó hangok, akik azt kérdezik, nem félek-e a beskatulyázástól. Én attól félek, hogy az emberek elkezdik kérdezgetni: 'Hé, mi történt ezzel a sráccal?' Legalább valami apró értéket létre kell hozni, ha már megadatott a lehetőség rá. Szükség van szerencsére is, és nem csak üldözni kell... nem csak azt kell próbálgatni, hogy mennyi ideig tudnám még elnyújtani ugyanazt a dolgot. Egyáltalán nem félek attól, hogy ez most véget ér. Egyáltalán. Ha valahogy olyan pályát tudnék befutni, amelyben a Cosmopolishoz hasonló filmekben szerepelhetnék, az szerintem fantasztikus lenne. Mert nem sok ilyen filmet készítenek.
GS: Az sem túl gyakori, hogy olyan színészekkel játszhass együtt, akikkel a legtöbben nem játszanak. Van ez a hatalmas jelenet Paul Giamattival, egy húsz perces zárójelenet, amely végig óriási feszültséget hordoz. A legtöbb színésznek nem sok ilyen lehetősége adódik.
RP: Nem, tényleg nem. Ez olyan, mint... ha olvastam volna a forgatókönyvet, és nem kapcsolhattam volna össze David nevével, akkor olyan írás lett volna, amit elolvasok, és azt mondom 'Igen, ez remek, de ebből soha nem lesz semmi. Soha.' Mert az ilyen filmeket általában nem készítik el. Ha olyasmiről van szó, ami csak egy kicsit is különböző, akkor már tudhatom, hogy abból sokszor nem lesz semmi. A Sötét lovag után mindig azt gondoltam, hogy rengeteg pénzt hozott, de azzal Heath mégis valami másba vágott bele, az emberek pedig megértették. Nem valami teljesen őrült dolgot tett, de egy kicsit mégis más volt, mint amihez hozzászoktak. Én pedig arra gondoltam, hogy ez majd megváltoztatja azt a rendszert, ahogy a nagy költségvetésű filmeket készítik. Ám mégsem változtatta meg. Ha az egyes színészek nem félnének kicsit elvontabban csinálni a dolgokat, és nem csak azzal lennének elfoglalva, hogy a filmjeik sok pénzt hozzanak, akkor előbb-utóbb az egész iparág megváltozna.
GS: És akkor te, és a hasonló helyzetben lévő emberek meg tudnák csinálni ezeket a filmeket? És nem csak színészként?
RP: Szerintem egyszer igen. Nem tudom, hogy utána még hányszor. Most kétségbeesetten próbálok bejutni egy szuperhősös filmbe.
GS: A Cosmopolisban mindenesetre óriásit alakítottál.
RP: Köszönöm szépen.
GS: Én köszönöm, hogy eljöttél.

Paul Giamatti George Stroumboulopoulos műsorában




GS: Üdvözlök újra mindenkit, és köszöntjük Paul Giamattit! ... Szóval, jön valaki, és azt mondja, itt ez a Cronenberg-film, egy jelenet, mit mondasz rá? Egy jelenet, gyere, leforgatjuk.
PG: Simán. Semmi gond. Abszolúte.
GS: Mellesleg, ez a jelenet húsz perces, és ez a film kulcsjelenete.
PG: Ja, tényleg, semmi gond.
GS: De egy húsz perces jelenet!?
PG: Semm baj nincs ezzel, a baj azzal van, hogy ez a film vége. Ez a baj, ha elszúrom, akkor repül vele az egész film. Ez sokkal idegtépőbb volt, mint bármi más.
GS: Még mindig megvan ez az izgalom, amikor belépsz egy jelenetbe?
PG: Igen, persze, és itt különösen. Sokkal jobban izgultam most, mint más filmeknél, már egy jó ideje.
GS: Mert ez a film végén volt, vagy valami más miatt?
PG: Mert a film végén volt, és mert húsz perc hosszú, és mert egy pszichopatát játszom, aki végig beszél, és ráadásul elég ijesztő dolgokat, és azt gondoltam, hogy nem egészen tudom, hogy kellenet hozni ezt a karaktert. Komolyan, nehéz volt jól megcsinálni, és tényleg idegtépő.
GS: Gondolod, hogy néha... úgy értem, hogy nekünk, a kultúránknak fontos egy főhős, akivel együtt lehet érezni?
PG: Az emberek azt hiszik, hogy igen, vagy azok, akik a filmeket készítik, azt hiszik, hogy az embereknek szükségük van rá. Szerintem nem.
GS: Te az az alak vagy, akivel egyáltalán nem lehet együttérezni.
PG: Nem is tudom, végül is őrült...
GS: Egyértelműen.
PG: Nem, nem egyértelműen, de van benne valami... van rendszer abban, amit mond. Ebben mellesleg senkivel nem lehet együttérezni. Engem már nem érdekelnek az olyan hősök, akikkel lehet. Nem veszek ilyesmit, ez nem teljesen evilági dolog.
GS: Úgy érted, hogy gyerekkorodban, a korai években, még volt, hogy el lehetett hinni, hogy vannak ilyenek. Mi volt az első felismerés, hogy nem, hogy 'Úristen!'?
PG: Hogy minden hülyeség, hogy minden hazugság?
GS: Nekem akkor omlott össze a világ, amikor 11 éves voltam.
PG: Igen, emlékszem, hogy meghallgattam a Black Dogot a Led Zeppelintől, a bátyám tette fel a lemezt, és én rájöttem hirtelen, hogy hú, van gonosz a világon, sátán ott mászkál kint. A viccet félretéve, ez egy jó kérdés. Nem emlékszem egyáltalán, hogy mikor nem éreztem mélyen együtt az emberiséggel, tényleg nem emlékszem.
GS: Ahogy öregszel, egyre élesebb ez? Vagy csökken inkább?
PG: Inkább az lehet, hogy egy fokkal megbocsátóbb lesz az ember. Szeretek arra gondolni, hogy megbocsátóbb vagyok és drágább, tehát cinikus is maradok, meg megértő is. Minden jobban összekeveredik.
GS: És itt van akkor ez a jelenet, az első dolog, ahol megjelenik... ismerted Pattinsont, találkoztál már vele korábban?
PG: Nem, egyáltalán nem ismertem.
GS: Komolyan, nem hallottál még az Alkonyat-sorozatról?
PG: Nos, az Alkonyat-filmekről már hallottam, de még egyet sem láttam. Azt sem tudtam, hogy a srác egyáltalán angol. Arra gondoltam, miért erőlteti az angol akcentust? Vedd fel, ember, vedd észre az akcentusodat! Nem, tényleg nem tudtam róla semmit.
GS: Szóval, van ez a nagy zárójelenet a film végén, besétálsz, és ott van ez a srác, akiről nem tudsz semmit, ez milyen érzés?
PG: Elég gyakran megtörténik, hogy be kell sétálni egy jelenetbe. Úgy értem, voltak olyan jelenetek is, hogy ágyba kellett bújni valakivel, lefeküdni valakivel, úgy, hogy akkor láttam őt először. Ez egy kicsit olyan, hogy „rajta, gyerünk, sok sikert!” Ettől azért eléggé kikészül az ember gyomra.
GS: Olvastam az eredeti változatot, abban te és Robert is...
PG: Igen, az eredeti szerint lefeküdtünk volna, de azt a részt kihúztam. Őszintén szólva, nagyon ideges voltam a forgatás előtt. Odamentem, nem ismertem a fiút, besétáltam a jelenetbe, és az arc a túloldalon egyszerűen... prímán játszott! Szuper volt, nagyon átélte, tudta, hogy mit csinál, elég mély volt, és úgy tudott bánni az angol nyelvvel, ahogy én soha nem fogok tudni. Elég laza és felkészült volt tehát ahhoz, hogy én is megnyugodjak.
GS: Beszéltünk a cinizmusról, hogy besétálsz egy jelenetbe... Valakivel – nem veled – ha ez történik, az akár adhat okot is a cinikus játékra, hogy mit hoz ki belőle az ember. Benned volt efféle cinizmus, amikor bementél?
PG: Talán ez az egyetlen eset, amikor nem lehetek cinikus. Úgy értem, odamegyek, és elvárom a másik féltől, hogy a legjobbat nyújtsa, és még sosem csalódtam. Csak besétáltam és feltételeztem, hogy a srác jó legyen. Arra gondoltam, amikor meghallottam, hogy David őt választotta a szerepre, hogy bár nem tudok róla semmit, de lefogadom, hogy jó választás lesz, remek érzékkel. Így mentem oda ebből a szempontból, ebben nincs semmi cinikus.
GS: Valaki egyszer azt mondta, te jó vagy abban, hogy felbukkanj egy filmben és eljátssz egy szerepet, aki nem a főszerep, de mégis ott nyüzsög a középpontban. Nem kell ezt csinálnod, de ezt csinálod.
PG: Szeretem ezt csinálni. Élvezem. Ezek a szerepek sokkal érdekesebbek számomra. Azt gondolom, hogy az egyes színészeknek más és más a hozzáállása, más a gondolkodásmódja. Egy széles spektrumban mozogni képes személy, mint én, egyszerűen jobban élvezi ezt. Szeretek kisebb térben dolgozni és szeretem az excentrikus szerepeket. Szeretem felizgatni a nézőket.
GS: Igaz, hogy amikor gyerek voltál, jobban szeretted a pályabírókat a baseballban, mint a játékosokat? Ez is hasonló ok miatt van?
PG: Igen. Talán azért, mert ők voltak azok a furcsa emberek a pálya szélén. Ott volt egy csomó sportoló, ezek meg csak álltak a vonal mentén. Olyan volt, mintha várták volna, hogy mikor ütik el a labdát, aztán mehetnek egy sörért és lefekhetnek aludni. Engem pedig érdekelt az a figura, hogy mit csinál. Tudni akartam, hogy mit csinál. És tetszett a páncéljuk is, már nincs ilyen hatalmas mellvért rajtuk, de úgy néztek ki benne, mint egy Darth Vader-előtti Darth Vader. Én pedig azt mondtam, hogy ezek az alakok kemények, a legkeményebbek a pályán. Lenyűgözőek voltak. De szerintem sejted, miről beszélek.
GS: Még mindig megérint a dolog, lennél az alak, aki körbe-körbe futkos?
PG: Valami ilyesmi. Jó visszagondolni.
GS: Amikor volt rá lehetőség, lementél, hogy találkozhass a pályabírókkal?
PG: Egyszer tényleg megpróbáltam. Apám megkérdezte, hogy akarok-e velük találkozni, és egyből igent mondtam. Valamiért nagyon fontos volt számomra, mert egészen más világot képviseltek, mert rájuk nem figyelnek, kimaradnak, lényegtelenné válnak a játék mellett. És mégis nagyon fura a munkájuk, és különös dolgokat csinálnak. Fantasztikus volt lemenni, látni, ahogy valami kendővel törölgetik a labdát, hogy ne legyen fényes, és mindenféle más különös tárgyuk is volt.
GS: Hadd játsszak le valamit, nézzük:

BG: Senki nem azért lép be a tudományos életbe, mert adminisztrátor akarna lenni. Az emberek azért mennek erre a pályára, mint én, hogy professzorok legyenek. És én boldogan lettem az, és megtisztelő számomra, hogy itt lehetek az.

PG: Lenyűgöző. Régen láttam ezt a felvételt. Régen láttam őt is. Lenyűgöző.
GS: Érdekes, hogy a számunkra fontos emberek mindig velünk vannak, az emlékeinkben, de látni őket...
PG: Nem, a furcsa az, hogy szerintem most nem is láttam, ahogy mozog és beszél. Bizarr dolog.
GS: A lényeges dolgokról beszél és az elvárásokról ebben az interjúban. Te is hasonló elvárásoknak kellett, hogy megfelelj? Akár magaddal szemben?
PG: Igen. Nem tudom, hogy mit is akart pontosan csinálni, de biztosan nem ezzel foglalkozott. (???)
GS: Édesanyád kicsivel tovább volt veled. Ha jól tudom, éppen a Kerülőutak bemutatója előtt hunyt el.
PG: Igen, éppen előtte. Igen.
GS: Van esetleg valami gondolatod arról, hogy a szüleid mit szóltak volna ehhez?
PG: Ó, Istenem, nem tudom. Tényleg nem tudom. Apám sosem látott filmben. Anyám már látott, ami jó volt, és számára is érdekes. Bizonyos értelemben túlságosan is izgatott volt, mintha mindenki helyett aggódott volna. Szerette volna, nagyon szerette volna. Remek lett volna.
GS: Te egyetemet végeztél, ugye?
PG: Egyértelműen érdekelt az ilyesmi, igen. Most már úgyis mögöttem van. Azon gondolkodom, hogy le kellene doktorálnom.
GS: Az pillanat alatt menni fog, nemde?
PG: Ez nagyon kedves tőled, köszönöm.
GS: Látom, nagyon könnyen a helyére tudod tenni az embereket.
PG: A helyükre bizony.
GS: Ez a művészet az egészben, hogy bármire képes lehet az ember, mert ha az egyik dolog sikerült, akkor már a másik is sikerülhet.
PG: Igen, erről van szó. Nincs túl sok intelligens ember és sokan nem tudják, mi a faszt is csinálnak, én a legkevésbé. Viszont nagyszerű észrevenni, mennyit tudunk tanulni a szerepekből.
GS: Különös most úgy megnézni egy filmet, hogy valami részletre, valami változtatható dologra figyelsz? A szerep igazítható az anyaghoz, amit megfilmesítetek?
PG: Egy jelentős része igen, a történet, meg a hasonló dolgok, természetesen. Én úgy állok hozzá, hogy ha nem tudom elolvasni a forgatókönyvet, akkor nem is fog érdekelni az egész. Ha pedig le sem tudom tenni, az egy jel, hogy érdekes.
GS: Az, hogy egy szerepet a közönség kedvéért játssz, egyet a sajátodért... az egyik megengedi a másikat? Bár, úgy látom, te nem teszel ilyen különbséget.
PG: Nem, úgy érzem, sosem csináltam olyasmit, amiért nem voltam lelkes. Természetesen pénzt is akarok keresni, tehát vállalok olyan szerepet, amiből nagy bevétel jöhet, de mindig van valami... egyszer benne voltam egy filmben a Mikulásról, úgy álltam hozzá, hogy „Igen, el kell játszanom a Mikulást, ez igazán fura lesz”, tehát elvállaltam. Végül is, jól fizetett.

Valami részlet valami filmből.

PG: Wow. Hihetetlen.
GS: Volt ott egy lány...
PG: Az Kate lesz. A szerepre felvették a barátnőmet. Azt mondták, hogy úgysem fog látszani, tehát megkérdeztek, hogy a barátnőm el tudná-e vállalni? Én pedig azt mondtam, hogy simán benne lesz. Hihetetlen.
GS: Tudod, ez azért volt érdekes, mert abban a pillanatban..
PG: Teljesen, abszolút abban a pillanatban, ami azt jelenti, hogy az a pillanat már nincs. Elmúlt, szerintem.
GS: Mit gondolsz afelől, hogy hogyan szeretnél fejlődni... inkább így kérdezem: sok ember számára egy nagy színész már önmagaként jelenik meg. Egy bizonyos pontban a pályafutásuk során, bizonyos filmeknél azt mondja a néző, hogy nem a szerepet látom, hanem, például De Nirót. Ennek nincs sok köze a színészhez, de ez a valóság. Belegondoltál már ebbe a lehetőségbe, egy bizonyos ponton?
PG: Szerintem ez a dolog nagyon kétoldalú, és bizonyos szempontból kívül áll az ember irányításán. A film egy nagyon különleges dolog, egyre jobban magadra kell támaszkodnod egy szerepnél, és ezt egy idő után meg is lehet látni. Akár így is lehet, de én erre nem figyelek oda tudatosan. A válasz tehát az, hogy úgysem tudom befolyásolni, hogy a nézők mit gondolnak rólam. Nem tudom elképzelni magamat, hogy mindig ugyanazt a szerepet játszom, vagy ugyanolyan típust. És ha ehhez tartom magam, akkor nem is fog számítani, hogy mások mit gondolnak.
GS: A Cosmopolis nagyon sokat foglalkozik a kockázatok világával. Te mennyire vagy kockázatkerülő a mindennapok során?
PG: Eléggé mélyen kockázatkerülő vagyok. Eléggé. Mélyen. Volt már néhány... a szerepeim kiválasztása során néha vállalok kockázatokat, benne voltam már egy-két furcsaságban, de nem mondanám, hogy kiugranék egy repülőből és nem is siklóernyőznék, vagy ilyesmi. Eléggé puding vagyok.
GS: Mi az a dolog, amit vállaltál, és egy okosabb pillanatban mégis azt mondtad volna, hogy „ó, öreg vagyok én már ehhez”?
PG: Ó, Istenem, ez egy nagyon jó kérdés. Nem tudom, ember. Francba, már eljátszottam a Mikulást is, nem tudom. Rengeteg ilyen pillanat van, amikor dolgozom, hogy azt mondom, Jézus Krisztus, öreg vagyok én ehhez. Munka közben fene gyakran mondom, túl is kell esnem ezen a pánikrohamon. Szóval, ezért vagyok én kockázatkerülő.
GS: Van-e valaki, akitől szeretnél bocsánatot kérni? Ha igen, miért?
PG: Valaki, akitől bocsánatot szeretnék kérni? Szent ég!
GS: Nyitott ember vagy, neked jól megy ez...
PG: Nem tudom, ember. Bocsánat, hogy nem tudom. Úgy értem, hogy bocsánatot kellene kérnem egész Amerikától azért, hogy ilyen szerepeket elvállalok, talán. Tényleg nem tudom. Ez kemény kérdés, ember.
GS: Van valami teher, ami nyomja a vállad?
PG: Ez érdekes. Nem érzem úgy, hogy annyi bocsánatot kellene kérnem, nem tudok ilyesmire visszagondolni. Most, hogy mondtad, az villant át rajtam, hogy „Francba, annyi ember van pedig”. Például most tőled is bocsánatot kérek, hogy rabolom az idődet, a nézettségi adatok is mélyrepülésbe mentek át, lehet, hogy ez az utolsó show, mert egész Kanadában kikapcsolják az emberek a készülékeket. „Nézd azt a hülyét, azt a fazont, miről beszél ez?” „Gyökér!” „Gyökér!!!”
GS: És van valaki, akit szívesen seggberúgnál?
PG: Szent ég! Jézusom, ember! Nem tudom, talán az Államok elnökét, nem tudom. Miért?
GS: A mostani elnököt?
PG: Igen, a mostanit, de mindig szükségük van egy kis seggberúgásra, az elnöknek mindig jól jön az ilyesmi. Bármikor, miért is ne?
GS: Csak úgy, a motiváció kedvéért, vagy valami külön okod van rá?
PG: Mert az buli, az elnököt seggberúgni, bang, seggbe is lenne rúgva. A srácnak kell a motiváció, az összesnek, fel kéne őket sorakoztatni és egyesével jól seggberúgni. Felvenném a kibaszott bakancsomat és már indulnék is.
GS: Ez aztán igazán szívből jön.
PG: Ja, ez igen, ember, már a nézettség is kezd javulni, „Ez az ember megőrült, kapcsoljátok vissza a tévét!”
GS: Ha majd eljön a titkosszolgálat, legalább lesz valaki, akitől bocsánatot kérhetsz.
PG: Igen, az elnöktől. Ezért akarok átköltözni Kanadába.
GS: Ha jól tudom, már forgattál itt.
PG: Igen, volt néhány lövésem itt. Mármint filmes. Leszámítva azt a néhány vadászatot a határtól délre... de tényleg, elég sokat dolgoztam már itt. Szeretek itt fent dolgozni.
GS: Van ennek valami kézzelfogható jele?
PG: Az emberek sokkal, de sokkal nyugodtabbak, az biztos. Minden egyes jelenetnél, minden beállításnál látszik, hogy mindenki sokkal nyugodtabb. Nem tudom, miért van ez, hogy jellemző-e az egész országra, de ezt láttam.
GS: Több klórt teszünk a vízbe.
PG: Á, akkor ezért. És ez beleeszi magát az agyatokba?
GS: Eléggé.
PG: Több klórt kéne szórnom az amerikai vízbe is. Akárhogy is legyen, itt az emberek tényleg nyugodtabbak. Ez komoly különbség.
GS: Örülök, hogy itt voltál.
PG: Én köszönöm.

2012. augusztus 20., hétfő

Újra-kritika: Cosmopolis

Az eredeti cikket itt találjátok




Újra-kritika: Cosmopolis

A Cronenberg Cosmopolisát illető érdemek feletti megosztottsághoz én is szeretném hozzátenni a magam részét: ez volt idén eddig az egyetlen film, amelyért pénzt adtam, hogy újra megnézhessem. Ez már valahol ironikusnak is nevezhető, hiszen az egész film arról szól, hogy mennyire életképtelenné vált a kapitalizmus.

Túl sok néző dőlt hátra úgy, hogy azt mondták, nem kapták meg, amit vártak: nem voltak jelmezes alakok, akik energiasugarakat lődöztek egymásra, nem voltak robbanások, Pattinson túl passzív maradt, a téma túl elvontnak bizonyult. Morogtak a nehezen befogadható párbeszédekről, a lassú ritmusról és a furcsa tetőpontról. Ezt figyeljétek csak: ezek az emberek teljesen, súlyosan hibásan közelítették meg a lényeget. Minden, ami a Cosmopolissal kapcsolatban érthetelen volt, és amiről megy a sopánkodás, az volt éppenséggel a lényege a filmnek. Cronenberg behálózott titeket Pattinsonnal (és milyen brilliáns húzás volt ez, Pattinson remek alakításával, kudos mindenkinek), most meg azt hajtogatjátok, hogy 'hol van a vámpír'?

Most komolyan, láttatok már valaha Cronenberg-filmet? Ezek nem mainstream-alkotások. Néhány alkalommal a filmjei bejönnek és rengetegen rajongani kezdenek értük (Erőszakos múlt, Gyilkos ígéretek), de általában Cronenberg a saját feje után megy. És ezt nagyon, nagyon jól teszi. Bocsássátok meg neki, hogy összeházasítja a populáris művészetet néhány intelligens ötlettel és egyfajta fanyar humorral. Ezt igazán nem szabadna megengedni. Értem én.

Nézzétek, menjetek, és nézzétek inkább meg A feláldozhatók 2-t. Tényleg nézzétek meg. Egy csapatnyi idősödő tesztoszteronnal üzemelő alak felrobbant mindent, ami az útjába kerül, mert ez az Amerikai Módszer – nézzétek meg. Nem volt újdonság már a nyolcvanas években sem, és most sem az. Nézzétek meg a Batmant is. Egy műanyagba öltözött srác végigpofozza a rosszfiúkat egy képregény alapján – a filmeket már hatodik éve magasztalják az egekig. Nézzétek meg mindkettőt. Ez afféle popcorn-szórakoztatás, ami kell nektek, rendben, és a kapcsolódó rendezők és színészek megérdemlik az elismerést. Jó munkát végeztek. De kérlek titeket – az Isten szerelmére – ne mondjátok, hogy a Cosmopolis érthetetlen volt, miközben a pattogtatott kukoricán nyámmogtatok és azt mondtátok „milyen jó kis film volt ez” A feláldozhatók 2-re. Csak... ne mondjátok. Amennyire szeretem a képregényeket és élvezem az akciót Stallonéval és Arnie-val, annyira tudom, hogy milyen szinten kell értékelni őket.

Cronenberg ezzel ellentétben valami mást kínál.

A Cosmopolis érthetetlensége a lényeg felét és a humor nyolcvan százalékát adta. Packer (Pattinson) olyan világban él, amely a többség számára totálisan érthetetlen. A humor, amit láthatóan a többség nem értett meg, azt fejezi ki, hogy Packer világa annyira eltávolodott a valóságtól, hogy minden értelmetlenné vált benne. A szereplők teljesen képtelenek olyan beszélgetés lefolytatására, amely nem tolódik az elvontság felé és végül nem tudnak kommunikálni egymással. Cronenberg ezt szinte csupa nagybetűkkel írja ki nektek a Packer és a felesége között lezajló párbeszédekben. „Nehéznek találom az elvontságot” - mondja Packer felesége, amikor rájön, hogy a férfi megcsalta (egy teljesen érintkezés nélküli házasságban) – és mégis, a mondat a lehető legelvontabb hangon szólal meg a világon. Egy tüntető felgyújtja magát, mire csak vállat vonnak és ötlettelennek nevezik. Packer, miközben összeomlik a világ körülötte, őrülten szeretne megvenni egy Rothko-képet, miközben Rothko az elképzelhető leginkább antikapitalista művész. Ezek az emberek annyira távol állnak a valóságtól, hogy a történetet csak egyfajta fekete komédiaként lehet értelmezni. Ezt még a Pattinson által játszott szereplő is észreveszi, amely végül abba a hattyúdalba vezet, amely a narratíva gerincét adja.

A többi kritika arra vonatkozott, hogy nem volt elég erőszakos és nem volt elég szexi. A film ezzel szemben éppen eléggé erőszakos volt – csak épp Cronenberg úgy határozott, az erőszakot főleg a képernyőn kívülre helyezi, szinte mellékvágányra, és ez egy rendezőtől komoly képességekre utal. Tiszteli eléggé a közönséget ahhoz, hogy kinézze belőlük, képesek kitölteni az üres helyeket. A jelenet, amikor a biztonsági személyzet szanaszét veri a tüntetőket, miközben a limuzinban minden business as usual, a maga nemében fantasztikus, ha az ember képes felfogni. Az egész filmen pedig végighúzódik a fekete humor.

Az igazság az, hogy Cronenberg NEKTEK készítette a filmet. A 99 százaléknak. Olyan filmet rendezett, amely a mai világra reflektál, jellemzi, kineveti és parodizálja azt. Egy filmet, amely provokál, amely vitára ösztönöz, amely titokzatossá tesz dolgokat, és amelyet élvezni lehet. Hála Istennek érte, mert az alternatíva ezzel szemben az X-Men 12 és A feláldozhatóak 7. Tényleg, őszintén ilyenekké kellene válnia a filmjeinknek?

Ha azonban lusták vagytok felfogni, hogy ti nem értettétek a filmet, akkor nem tudok segíteni. Én a felét sem értettem, de éppen ezért volt lélegzetelállító moziélmény. Kihívást jelentett, gondolkodni kellett rajta és újra meg kellett néznem. Gyönyörű volt látni, ahogy Packer környezete fokozatosan lepusztult, előrevetítve a főhős bukását.

Szóval, én a Cosmopolis mellett teszem le a voksomat, mert megérdemli.

Dave vagyok, leckéket adok abból, hogyan idegesíts fel mindenkit azzal, hogy elhiteted, intellektuálisan magasabb szinten állsz. Vegyetek sütit, fel van vágva.

David Ollerton

2012. augusztus 15., szerda

Rob a Jó reggelt Amerika című műsorban

video platform video management video solutions video player
I: Robert, welcome to GMA, this is your first time here.
RP: Yeah, it's like a nightclub, i wasn't expecting that.
I: That's what they tell us a lot actually, they even role the red carpet for you here in New York, you know, John Stewart gave you some ice-cream, and so you take a look at this, we did our research, we found it's more appropriate for breakfast, it's your favourite cereal, cinnamon toast.
RP: I really, I literally need nutritional facts, it's only 30cal.
I: Dig in, you know, go for it.
RP: I'm gonna take the whole boksz.
I: You're performance in Cosmopolis is just gripping i say, it's a fascinating performance, i wanna get to it, but i know you know this, i gotta get the elephant in the room – everybody just wants to know how are you doing, and what do you want your fans to know about what's going on in your personal life?
RP: I mean, you know, they seem pretty excited about ---- I'd like my fans to know that cinnamon toast crunch yesterday calories a bowl in it for instance, like I mean, pretty much everything comes out of my mouth is irrelevant.
I: You know people gonna read things into it. And i guess, i take it that you don't wanna talk too much about it. Is that the way you handle all of this craziness just trying to put
RP: It's a different thing, you get into doing movies, i've never been interested in selling my personal life, and that's really the only reason people bringing it up, and so, you know, that's the reason why you go on tv, it's to promote movies. That's kind of the only way to do it.
I: And is there anyway to get used to all this?
RP: No, I don't think so, I think if you start getting used to it, it means you're going crazy. But it's nice, it's crazy, it's like being on a craziest themepark ride you've been on, it's totally exciting, but eventually at some point you need to have a break.
I: You seem to be doing okay.
RP: Yeah, yeah.
I: You know, with this one person I met this week, he was completely unfaced by your celebrity, and it's actually your co-star in Cosmopolis, Paul Giamatti. Here's what he told us about working with you.
PG: When we were shooting, we were in a studio, so there weren't all these girls around, so I was like, I get more girls than this guy does, who cares?
I: Does he really get more girls than you?
RP: He does, like if you go on Brooklyn Heights, Paul G is like the biggest (hahaha)
I: You have an amazing scene with him in Cosmopolis, the last 20 minutes of the movie, you and him had; you play a 20 year old master-universe Eric Packer, who wants to be in control of the world, but he's also losing it completely. What drew you to this role?
RP: I've always felt this connection with the idea?? finding it difficult to live in the present, and it's funny, it's ex???? (hasonlít) being an actor, cause you actually get to focus on it, trying to exist in a contemporary way, I always feel like i was kind of living in the future, and as soon as i was reading about that, that's a lot of what Eric Packer's problem is. It feels like he's living in the future.
I: And he's living inside his head too, so much.
RP: Yeah, and he's not really being up to totally feel. There are a lot of similarities with an actors life in it, which is strange.
I: I was thinking so, because he's in this bubble, most of it (is) in this limo, including some pretty wild sex scenes in a limo, one with Juliette Binoche, this is right after the sex scene, she's asking about your wife
I:Laughing seeing that again this time. You know you're playing this billionaire, and you said something fascinating in the Time Magazin, you said 'the world would be a much better place, if all these bankers and billionaires were followed by paparazzi. What did you mean by that?
RP: That was yesterday, i have no idea – yeah, no, i think it's true, if people, i mean, the weird thing is that i can't retell what's interesting about actors either, i mean, people don't find the lifes, the personal lifes of people with like, much much more power than any celebrity would have; they don't find their personal life interesting, and i think the lifes of people who control billions of dollars on the front page of every single paper, the world'd be a better place. It's like a spin culture – if you take away publicists and things and people speak for themselves, then they're responsible for their words.
I: You actually don't have a publicist do you?
RP: I don't, but I do have a manager who defect??? acts??? like a publicist. He doesn't like being referred to as a publicist. But he gives great advice, so I can disregard it.
I: Well, you're fantastic, and the movie is fantastic. Cosmopolis comes out.......... Thank you.
I: Robert, üddvözöllek a GMA-nál, ez az első alkalom hogy itt vagy.
RP: Igen, olyan mint egy éjszakai bár, nem számítottam rá.
I: Sokan mondták már ezt, majd egy vörös szőnyeget is terítenek neked itt New Yorkban, John Stewart tegnap jégkrémet adott, nézd meg ezt, utánanéztünk, és találtunk egy reggelinek valót, a kedvenc pelyhedet, a Cinnamon toast-ot (olyat én is ettem, finom - Patti)
RP: Igen, kellenek a tápértékek, és ez csak 30 kalória.
I: Gyerünk, a tiéd.
RP: Lehet a végén az egész dobozt elviszem.
I: A szereplésed a Cosmopolis-ban nagyon megkapó, lenyűgöző előadás, és rá is akarok térni, de tudom hogy tudod, csak be akarom engedni az elefántot a szobába– mindenki kíváncsi arra hogy hogy vagy, és mit akarsz, mit tudjanak a rajongóid, mi történik a magánéletedben?
RP: Hát igen, tudod, igencsek izgatottnak tűnnek – szeretném ha tudnák, hogy a fahéjas pehely egy tálnyi kalória (ezt nemigen értettem), ami azt illeti, bármi is jön ki a számon, az nem számít, jelentéktelen.
I: Tudod, az emberek ebbe is bele fognak majd gondolni valamit. És úgy gondolom, és meg is értem, hogy nem akarsz nagyon beszélni róla. Így kezeled ezt az őrületet, hogy félre teszed
RP: Ez egy más dolog, belekezdesz a filmkészítésbe, én soha nem voltam érdekelt a magánéletem eladásában, és csak ezért hozzák fel az emberek, és annak az oka hogy tv-be kerülsz, az hogy reklámozza a filmet. Ez a módja ennek.
I: És hozzá lehet ehhez valahogy szokni?
RP: Nem, nem hiszem, szerintem ha kezdesz hozzászokni, akkor az azt jelenti, hogy egyben kezdesz megőrülni is. Olyan, mintha a valaha létező legőrültebb vidámparki meneten vennél részt, nagyon izgalmas, de végül eljutsz egy olyan pontra, ahol szükséged van szünetre.
I: Úgy tűnik jól boldogulsz.
RP: Igen, igen.
I: Tudod, a múlt héten találkoztam ezzel az emberrel, aki nem szembesült a te celebségeddel, és ez a valaki tulajdonképpen együtt játszik veled a Cosmopolis-ban, Paul Giamatti. Ezt mondta nekünk a veled való munkáról.
PG: Amikor forgattunk, akkor egy stúdióban voltunk szóval nem voltak ezek a lányok körülöttünk, én meg úgy voltam, hogy én több lányt kaphatok meg mint ő, de kit érdekel?
I: Tényleg több lányt kap meg mint te?
RP: Igen, főleg ha elmész a Brooklyn Heights-ra, ott Paul Giamatti a legnagyobb
I: Van egy lenyűgöző jeleneted vele a Cosmopolis-ban, a film utolsó 20 perce; egy 28 éves "Az univerzum urát" alakítasz, aki irányítanii akarja a világot, de ugyanakkor teljesen el is veszíti. Mi vonzott ehhez a szerephez?
RP: Mindig is éreztem ezt a kapcsolatot annak a gondolatával, hogy mennyire nehéz a jelenben élni, és ami vicces, hogy ez olyan mint színésznek lenni, mert figyelhetsz rá, arra hogy a korabeli módon élj, mindig úgy éreztem, hogy én a jövőben éltem, és amint olvastam róla, rájöttem, hogy Eric Packer problémája is sokban hasonlít. Olyan mintha a jövőben élne.
I: És a saját fejében is.
RP: Igen, és nem nagyon tud igazán érezni. Sok a hasonlóság van egy színész életével, ami furcsa.
I: Gondolom, mert ő is egy burokban van, legtöbb része egy limóban, amiben többek között elég vad szexjelenetek is vannak, az egyik Juliette Binoche-val, ez a jelenet pont a szex azután van, és a feleségedről kérdez.Most látva nevetnem kell rajta. Ezt a milliomost játszod, és mondtál valami nagyon jót a Time Magazinnak, ezt mondtad: 'A világ egy sokkal jobb hely lenne, ha a bankárokat és a milliomosokat is követnék a paparazzik.' Mire gondoltál ezzel?
RP: Ez tegnap volt, nem tudom - szerintem ez igaz, a furcsa dolog hogy én se tudnám megmondani hogy mi az érdekes a színészekkel kapcsolatban, a zokanak az embereknek a személyes élete nem érdekli őket pedig  sokkal nagyobb hatalommal bírnak, mint bármikor egy színész fog; és nem találják az őéletüket fontosnak, azokét, akik milliókat keresnek, és ott lennének  minden egyes újság címlapján, a világ jobb hely lenne. Olyan mint egy fordított kultúra – ha elveszed a publicistát és az emberek magukért beszélnének, akkor felelősséggel fognak tartoznának a szavaikért.
I: Van publicistád?
RP: Nincs, de van egy menedzserem, aki olyan, mintha a publicistám lenne. De nem szereti ha így utalok rá. De jó tanácsokat ad, amiket aztán figyelmen kívül hagyhatok.
I: Nos, fantasztikus vagy, és a film is fantasztikus. A Cosmopolis pénteken kerül a mozikba New Yorkban és LA-ben, országszinten pedig augusztus 24-én. Nagyon köszönöm.
RP: Köszönöm.

2012. augusztus 14., kedd

Robert Pattinson a Daily Showban Jon Stewart-tal


És itt az átirat, amivel Patti szenvedett mg, csak hogy nekünk jó legyen :)


Are they in Darth Vader's plane? Please welcome back to the program Robert P.!
Darth Vader űrhajóján vannak? Üdvözöljék Robert Pattinsont!

I: Go ahead, my liege! Nice to see you again!
RP: Nice to see you!
I: Obviously – what've you been up to?
RP: God, I thought we have prepared this, I had a joke prepared! God dammit!
I: Let's get to it!
RP: I was all set up..
I: Let's just do this
RP: See now it's meaningless
RP: I was gonna say
I: We're just a couple of guys, talking. All right.
RP: This is how you got me on this show.
 I: Exactly, tell me everything
RP: This is the problem like with actors, in every awkward interview situation
I: Here is the problem with my show – we don't have freezer
RP: But I normally
I: That's really good
RP: I'm trying to avoid eating this, because i'm gonna split like spanks???
I: I love the idea you spanks
RP: I do, I double spanks
I: You got a really big thigh in there, you're gonna blow up to a 138 – so what are we doing here? You all right? Is everything ok? I'm worried about you and you're all right.
RP: It's delicious, (but) I don't even know how to approach now
I: The ice-cream? It's a mess.
RP: This is a weird thing about interview, you kind of, well, now I'm gonna sound like an idiot, but like, my biggest problem in my life is that i'm cheap. And I didn't hire a publicist. And every awkward interview, you know, actors are normally getting scripted,
I: So you can come up with an anekdota, I'm gonna ask you – so, I hear your summer in France has been lovely
RP: I'm gonna hire a publicist
I: You should. I think you should, although, unless you have a timemachine,
RP: Either way.
I: Outside we have a footage, outside we've had on this show the President of Pakistan, the President of the US, we've had on enormously powerful historical figures, this is what was going outside of our show today – and half of them are like old fat guys with cameras, trying to get pictures of you. Is this insanity for you?
RP: No, I mean, I looked at the note at the bottom of the screen of the whole shoot, and I was like John, I think you're confused of what this show is actually about, and what the real issues in America are.
I: What are they?
RP: Tonight it's the Twilight show.
I: This maybe, hold un – Am i trending on Twitter right now? #jackass or #old looser?
RP: This is a great idea, I feel like this should be in every interview.
I: Last time I had a bad break-up Ben&Jerry got me through on some of the tougher time, so I thought, you and I could bond over this and talk about 'Boy, you are better off kick off the girl'
RP: Is that an impression of yourself?
I: That was me at 17, till about 38. Then my voice changed and I got my virginity back. When you're young and you brake up, it's powerful, and you feel like the world is ending, this is the first time I have seen the world actually react that way. It's insanity, so here is my wish for you, that you get to handle your business in private, in your personal life, and I wish you all the best, I really enjoyed talking to you, nice-----, that's it.
RP: I should have talked about Cosmopolis
I: Well now, we're gonna talk about Cosmopolis. (----) Cronenberg is an amazing filmmaker, but i've never met this guy, this guy's got to be an odd duck.
RP: Absolutely the opposite, he is the sweetest man in the world, and I don't know, maybe it's just itching???
 I: For God's sakes, you're in, not to give away the plot, but you get a prostate exam in a limusine.
RP: You can't give away the plot, that's absolutely impossible, I'm trying to explain what the movie is about, but it's phisically impossible, but it's a very kind of eccentric, it's one of the only thing i think i've ever got to do where i don't think it's ever going to be made again or it's anything that's ever been done before. And regardless of how people see it. At least it's something new.
I: Rigth, and there's a thrill in that, especially i think, when you are part of a popculture phenomenon, the ability to do something more eccentric must be something free, I would think.
RP: Yeah, and kind of what makes it more interesting is that you can see things through different lense when you cast someone who – people are coming to watch a movie with certain expectations, most of the time they have no expectations. So in some ways it makes it kind a more interesting. I hope, i think.
I: I'm telling you man, Cronenberg is the man, is nothing if you've never taken LSD. And are planning on it, just go and see a Cronenberg movie, because it's a similar ---. Is there anything you wanna say now that everybody who's interested in what you're gonna say turned off the tv 2 minutes ago – as soon as we started talking about the movie they just went I'm gonna go make a sandwich.
RP: I think, there is one thing, if any Twilight fans chinned in I genuinly want to make Cosmopolis have higher opening weekend than The Dark Knight, but the problem is, it's only released in 6 cinemas, so it's gonna a challenge.
I: Twilight fans, you need to start stacking on laps.
RP: Just buy like 8 tickets
I: Buy 8 tickets and just sit on top of each other, and make some type of Twilight fan ---. I wish you all the best man, I know you're going through a weird thing right now, Cosmopolis opens in New York and LA on Friday, nationwide on august 24th. Robert Pattinson everybody!
  




I: Csak ülj le! Jó újra látni!
RP: Téged is!
I: Tehát – mi újság veled?
RP: Francba, pedig azt hittem felkészültünk erre, készültem egy viccel! Fenébe!
I: Halljuk!
RP: Minden elő volt készítve
I: Akkor csak csináljuk
RP: Most már nincs értelme, azt akartam mondani
I: Csak két srác vagyunk, beszélgetünk.
RP: Ezzel szereztél meg a show-ra (a fagyival)


I: Pontosan, mondj el mindent.
RP: Ez a probléma a színészekkel, minden kellemetlen interjús szituációban.
I: A probléma az én műsorommal az ez – nincs hűtőnk.
RP: De általában
I: Ez nagyon jó (mármint a fagyi)
RP: Próbálom nem megenni, mert kihízom a gatyámat.
I  Tetszik,ez a gatya idea.
RP: Ja. Viselem Duplán..
I: Aha, tényleg , mintha szűk lenne itt neked, meghízol vagy 138 (milyük van az amerikaiaknak?) – nos, szóval, mit is csinálsz itt? Jól vagy? Minden rendben van? Tudod, aggódtam érted, és úgy látom, jól vagy.

RP: Ez egy furcsa része az interjúnak, és lehet hogy most idiótának fogok hangzani, de a legnagyobb problémám az életben hogy zsugori vagyok. Nem fogadtam fel publicistát. És minden ilyen kellemetlen interjú során, tudod, a színészeknek általában előre megírt szövegük van.
I: Szóval ha most azt kérdezem – tehát, hallom kellemes nyarad volt Franciaországban.
RP: Fel fogok venni egy publicistát.

I: Valóban. Szerintem kellene, bár, ha lenne egy időgéped
RP: Akkor is.
I: Van egy felvételünk arról, hogy mi volt most odakint, ezen a műsoron már itt volt a pakisztáni elnök, az amerikai elnök, voltak itt erőteljes történelmi figurák, és most ez volt odakint – és legtöbbjük öreg, kövér fickó, akik arra várnak hogy legyen egy képük rólad. Ezt őrültségnek tartod?
RP: Nem, úgy értem, néztem a képernyő sarkában a feliratot, és arra gondoltam, Jon, szerintem össze vagy zavarodva azzal kapcsolatban hogy miről szól ez a műsor, mik az igazán fontos dolgok Amerikában,


I: Mik azok?
RP? Ma este ez a Twilight show.
I: Ez lehetséges, várj csak - Téma vagyok a Twitteren? Mint  # jackass vagy #öreg lúzer?
RP: Ez jó ötlet, ennek minden interjúban lennie kellene (a fagyi)
I: Legutóbb mikor egy komoly szakításom volt,a  Ben&Jerry(ez a fagyi fajtája) segített át néhány nehéz szakaszon, szóval arra gondoltam, te és én összejöhetnénk, és megbeszélhetnénk valahogy úgy, hogy 'Fiam, jobb lesz neked nélküle'
RP: Ez önmagad utánzása lett volna?

I: Ez én voltam 17 éves koromtól, kb 38-ig. Akkor a hangom megváltozott, és a szüzességemet is visszakaptam. Amikor fiatal az ember és szakít, akkor az egy erőteljes dolog, és úgy érzed hogy vége a világnak, de most ez az első alkalom, hogy azt látom, hogy a világ reagál így a dologra. Ez őrültség, szóval ezt kívánom a számodra – hogy tudd magánszemélyként kezelni a dolgaidat, a saját életedben, és minden jót kívánok neked, jó volt beszélgetni veled, ennyi.
RP: Tulajdonképpen nem a Cosmopolis-ról kellett volna beszélnünk?
I: Tudom, most fogunk arról beszélni. Cronenberg egy fantasztikus filmkészítő, de még soha nem találkoztam vele, ez a fazon biztos egy furcsa kacsa.
RP: Egyáltalán nem, pont az ellenkezője, ő a legkedvesebb ember a világon, csak lehet fura?

I: De a mindenit, itt, anélkül hogy elárulnám miről szól a történet, de itt egy prosztata vizsgálatod van egy limuzinban.
RP: Nem tudod elárulni a cselekményt, mert azt lehetetlen, én már próbáltam elmondani miről szól a film, de fizikailag lehetetlen, de ez egy nagyon különc dolog, talán az egyetlen dolog amit csináltam, és azt mondhatom rá, hogy ilyen még nem volt, és talán nem is lesz készítve. Attól függetlenül, hogy az emberek hogyan látják. Ez legalább valami új.
I: Igaz, és ez az extra benne, szerintem, ha valaki részese egy ekkora popkultúrális jelenségnek, akkor annak a lehetősége hogy valami különösebb dolgot készítsen, felszabadítónak kell lennie.

RP: Igen, és ez még érdekesebbé is teszi, mert más szempontból nézhetsz meg dolgokat – például ha olyan valakit foglalkoztatsz, akkor az emberek bizonyos elvárásokkal jönnek, pedig általában nincsenek elvárásaik. Így szerintem érdekesebb. Remélem, így gondolom.
I: Én mondom, Cronenberg az az ember, aki ha még nem használtál LSD-t, de tervezed, akkkor menj, és nézz meg egy Cronenberg filmet. Van valami, amit esetleg szeretnél mondani, most, hogy azok, akiket érdekel mit fogsz mondani már 2 perce, amikor elkezdtünk beszélgetni a filmről, felálltak, azt mondva hogy megyek, készítek egy szendvicset?
RP: Van egy dolog, ha vannak érdekelt Twilight rajongók, akkor nekik azt üzenem, hogy őszintén szeretném ha a Cosmopolis nyitó hétvégéje többet hozna mint a Dark Knight, de a probléma az, hogy csak hat moziban fogják vetíteni, szóval ez egy kihívás lesz.
I: Twilight rajongók, kezdjétek szokni az ölben ülés gondolatát.
RP: Csak vegyetek vagy 8 jegyet.
I: Vegyetek nyolc jegyet, majd üljetek egymásra, és jöhet valami Twilight ------.
Minden jót kívánok neked, tudom hogy most egy furcsa dolgon mész keresztül, a Cosmopolis pénteken kerül New Yorkban és LA-ben mozikba, országszerte pedig augusztus 24-én.





2012. augusztus 12., vasárnap

David Cronenberg Cosmopolis promo Torontóban

Idejét sem tudom már, mikor is ígértem, hogy az egész műsort felpakoljuk Nos, itt az első rész, David Cronenberggel




Önök szerint a Fortune gazdagokról szóló 500-as toplistájának a tagjai hogy töltik a napjaikat? Munkahelyeket hoznak létre és segítik, hogy másoknak legyen mit az asztalra tenni? Vagy csak a saját vagyonukat hizlalják? És ehhez mit szólnak: beszorulnak egy limuzinba, miközben megpróbálnak keresztüllavírozni egész Manhattanen, hogy levágassák a hajukat? Mert ez az alapvonala a Cosmopolisnak, amelyet Don DeLillo regénye alapján rendezett David Cronenberg.

Packer: A név mindent elárul.

A könyv, bár 2003-ban írták, ijesztően aktuálisnak hat a globális pénzpiacokon uralkodó nyugtalanság és a radikális tüntetések ábrázolása miatt.

Packer: Már rengeteg fenyegetést jelentettek. Mind számottevő volt. Még mindig itt vagyok.

A film szereposztása briliáns. Paul Giamatti, a kanadai Jay Baruchel, Sarah Gadon, Kevin Durand, és a Twilight-filmekkel elrajtoló Robert Pattinson a milliárdos bróker szerepében. Ha mélyebben megvizsgáljuk, a Cosmopolis Cronenberg korábbi munkáihoz hasonlítható, amilyen a Légy és a Death Records (?). Ugyanakkor a film teljesebb képet ad a társadalomról, arról, ahogy élünk, ahogy gondolkodunk, és amerre tartunk egyéni és közösségi szinten.

Packer:

GS: Hadd Gratuláljak!
DC: Köszönöm. Mihez?
GS: A filmhez.
DC: Ó, a filmhez.
GS: Talán tisztában van azzal, hogy éppen most készített egy nagy filmet?
DC: Tudja, volt bennem egy kis titkos érzés, hogy nem rossz, de jó ezt hallani valaki mástól.
GS: Ugyebár a jó filmeknek van mondanivalójuk. Mi a lényeg ebben a filmben, és lehet-e a lényeg más a rendező szemszögéből, mint a könyv írójának a szemszögéből?
DC: A film végül eléggé máshogy alakul, mint a könyv, bármelyik esetben, bármikor. Már túl vagyok néhány feldolgozáson, és az egyik dolog, amit ezek során megtanultam – amúgy Stephen King Dead Zone-ja volt az első feldolgozásom – az volt, hogy ahhoz, hogy hű maradjak a könyvhöz, el kell árulnom a könyvet. Tényleg. Vissza lehet adni egy könyv hangulatát, de a részletességét már nem, mert a két médium annyira különböző, egy könyv, az nem egy film, és egy könyvben bizonyos dolgokat elképesztően könnyen meg lehet csinálni, még rossz íróként is, például egy belső monológot, amikor benne vagyunk valakinek a fejében. Ezt a moziban egyáltalán nem tehetjük meg. Ha az történik, hogy az emberek, akik a filmet nézik, a könyvből olvassák ki a folytatást, mint egy gyereknek az esti mesét, akkor az a film kudarcának a beismerését jelenti.
GS: Mennyi ideig tartott ennek a könyvnek a filmes megalkotására ráérezni?
DC: A forgatókönyvet hat nap alatt írtam meg.
GS: Ez hogy lehetséges?
DC: Talán beugrik az a szó, hogy: zseni? (nevet) De talán ez nem az én zsenialitásom, hanem Don DeLillóé, a nagyszerű párbeszédek miatt. Szó szerint, ott volt a gépemen a könyv, átírtam a párbeszédeket, forgatókönyv alakba tettem, és megkérdeztem magamtól: 'oké, akkor ez most tényleg egy film lett?', és azt válaszoltam: 'Igen, és eléggé príma film.'
GS: Amikor legutoljára beszéltünk a Veszélyes vágy kapcsán, akkor merült fel, hogy Viggo nem az elsők között volt a szerepre, később lépett be a képbe, amikor a másik színész visszamondta. Mégis, már forgattál vele jeleneteket, mielőtt ez kiderült volna. Ez a válogatásnak egy ilyen érdekes módszere?
DC: Ez mindig benne van egy filmben, egész addig, amíg az el nem készül. Ez nem szokatlan, már megvan az ember, aztán mégsincs meg, vagy nem lehet megkötni a szerződést, mint Marion Cotillard esetén, aki szintén szerepelt volna a Cosmopolisban. Terhes lett, már egy ideje terhes is akart lenni, előre szólt erről: 'Tudod, lehet, hogy teherbe fogok esni.', és terhes is lett. Colin Farrellt is érdekelte a film, és vele is beszéltem, és ő is teherbe esett. Nem, ez nem igaz, most hazudtam.
GS: Ha valaki teherbe tud esni, akkor az ő.
DC: Tudja, ő a Total Recall-tól esett teherbe, egy nagy költségvetésű filmtől, ahol egy halom pénzt kereshet, ez volt az ő terhessége.
GS: Egy rendező számára az, hogy azt mondja, oké, Colin Farrell kiesett, és akkor bevillanjon, hogy hé, mi a helyzet Robert Pattinsonnal – ez nem egy teljesen más világ? Már dolgozott nagy színészekkel korábban, de az, hogy a srác a kezdettől fogva a figyelem középpontjában van, olyan... nincs is talán más ilyen ma.
DC: Ez igaz, mert híres, és még olcsó is.
GS: Olcsó, mint bulvárhír, vagy olcsó, mint nem drága megvenni?
DC: Olcsó, mint nem költséges, és olcsó, mert épp szabad volt. Tudni kell, hogy éppen befejezett egy hosszú sorozatot, leforgattak vele öt Alkonyat-filmet, és éppen keresett valami érdekeset, és szerintem ő egy intelligens, érdekes színész. Ráadásul már az Alkonyat előtt is voltak izgalmas felvillanásai. És éppen ezekhez hasonlót keresett.
GS: Van ez a jelenet, amikor éppen a prosztatáját vizsgálják a limuzinban...
DC: Leforgattuk más szögből is, és van az a pénz, amiért elérhető.
GS: Nem kellett volna ennek sokkal plasztikusabbnak lennie, és akkor nem jött a színész, hogy ezt azért mégsem?
DC: Nem, tényleg csak vicceltünk. Én vicceltem. Tudja, egy prosztatavizsgálat egy limóban, az halálra van ítélve. Milyen szögből vegyem fel? Van egyrészt a párbeszéd, de ott kell lennie a vizsgálatnak is. Vicceltem. Szeretem ijesztgetni az embereket.
GS: Nem csak Robert van viszont a filmben. Említette Paul Giamattit, és még jópár színész bukkan fel egy-egy szerepben.
DC: Így van.
GS: Rögtön itt is van egy kérdés, lássuk:

JB: Helló, Cosmopolis-banda, ez itt Jay Baruchel, aki, remélhetőleg, még benne van a filmben... ha jól sejtem, most mind ott vagytok a showban, személyesen a főnökkel, Strombóval, Strombonopolisban, Cosmopolisban, mindegy, szóval csak szerettem volna azt mondani mindenkinek, főleg Mr. Cronenbergnek, hogy köszönöm, köszönöm, köszönöm, és azt, hogy ez szó szerint az életem egyik nagy álmának a megvalósulása. Cronenberg egy hős számomra, egy inspiráló erő, sőt, ő írta meg az engem inspiráló erőt, és már 30 éve műveli azt a szakmát, amit én is szeretnék, és elvittem volna a szennyesét a tisztítóba, szóval, valódi megtiszteltetés, hogy szerepelhettem egy filmjében.

DC: Bárcsak tudtam volna arról a tisztítóról, jól jött volna.
GS: Azért akartam bejátszani ezt a videót, mert sokan vannak a filmben, főleg fiatalabbak, akik úgy ismerik önt, mint 'A Cronenberg'-et, és már megvan a maga helye a nagyok között. Mennyire kellett keményen dolgozni ahhoz, hogy ez így összejöjjön?
DC: Ez vicces. Amikor a film hírverését kellett intézni, hallottam ezeket a fiatal srácokat, és rájöttem, mennyire ijedtek, és mennyire nem akarják elrontani, mert tudják, hogy jó filmeket is csináltam, és nem ők akartak azok lenni, akik tönkreteszik a karrieremet. Én csak rájuk reagáltam a forgatás közben... vannak rendezők, akik szerint a színészeik pszichoanalitikusává kell válniuk, de szerintem ez nonszensz, komolyan.
GS: Van itt egy rendezőtől egy részlet:

K: ... az általános vélemény, úgymond, hogy vélekedik az underground filmekről?
DC: Nem lehet megnézni egy filmet anélkül, hogy ítéletet mondanánk róla, egyszerűen ez jön. Ami engem érint, az egyetlen ítélet, amit várok, az egyetlen ítélet, amit más filmmel kapcsolatban teszek, az, hogy ha megérint, akkor jó film, ha nem, akkor rossz. És semmilyen mennyiségű elmélet nem fogja megváltoztatni a véleményemet azokról a dolgokról, amik nem tetszenek.

GS: Ez volt a 24 éves David Cronenberg, 1967-ből.
DC: Annyira aranyos voltam.
GS: Ezzel a hajviselettel nyugodtan lehetett volna a Led Zeppelin tagja, simán. Megváltozott valaha is a véleménye?
DC: Egy pillanatra sem.
GS: Nehezedik önre nyomás? Más emberek részéről, akik megmondják, hogy amit csinál, az rossz?
DC: Nagyon régen volt, hogy valaki ezt tette. Nagyon régen.
GS: Azért, mert kirúgta őket?
DC: Általában halálra vertem őket. Nem szaroztam, a film pedig komoly dolog. Nem, tényleg, bár, érdekes lett volna. Az emberek kérdeznek, persze, hogy kérdeznek, és nem azt mondják, hogy ez vagy az rossz, de megkérdezik, hogy biztosan ezt vagy azt akarom-e csinálni... például a producer megkérdezi, hogy biztosan akarom Robert Pattinsont, és én igent mondok. Azért kérdeznek, mert magukban nem biztosak, de egyáltalán nem azért, mert tudnák, hogy amit csinálok, az nem jó.
GS: Értem. Köszönöm, hogy eljött.
DC: Öröm volt.

Robnak detoxot javaslunk

Na, jó... Én komolyan nem akarok sem vitatkozni, sem ellenkezni senkivel. Az interneten jártomban-keltemben a mostani Kristen-Rupert fényképek tükrében azért úgy döntöttem, ezt a kis irományt megosztom veletek Már csak azért is, mert mindig kapok a fejemre, képemre a Kristen rajongóktól. Úgy tűnik, nem csak az én véleményem az, ami,  más is úgy érez majdnem úgy, ahogy én. Mondom, nem én írtam, csak lefordítottam.
Szóval,
ez az eredeti

És ez a fordítás


Robert Pattinson detox-ál – méregtelenít (elvonón van) – az 'embereinek' segíteniük kellene


Csodálkozom, vajon ennyi évvel azután hogy Rob-ot terrorizálta és zavarba ejtette Kristen, a belső köréből még senki nem beszélt vele ésszerűen, nem küldte terápiára, nem avatkozott közbe, KSA (Kstew Anonymous), vagy VALAMI. Felismerve azt, hogy Kristen fortélyos és számító, megértem, hogy a barátai (mint például Tom Sturridge, aki nem nagyon rajongott KS-ért eleinte, egészen addig nem, míg szerzett neki egy szerepet az Úton-ban...), és családja elé került. Bájos és rajongónak tűnik, de amikor nem látja senki, szabadjára engedi valódi természetét... majd talk showkon és interjúkon kegyesen leereszkedik Rob-hoz. Kétségkívül, az hogy így leszólhatja azt a srácot, akiért rengetegen rajonganak, erőteljessé és jobbá teszi. Ez sokakat felbőszíti, akiknek el kellett ezt tűrniük az évek során. Rob felmérgesedik, de ez csak egy percig tart, majd megbocsát a lánynak, újra és újra.

Úgy hiszem ez egy függőség, ami miatt Rob még mindig vágyódik ezután a lány után, aki életének egy tartozékává vált köszönhetően a folytatódó Twilight Sagának. Még most is, amikor már nyilvánvaló, hogy sokkal jobban el van a hátán lógó majom nélkül, a függőség, a természete, hogy segítsen, és ne bántson meg másokat – könnyen újra zátonyra futtathatja. Kristen úgy tűnik, beleszőtte magát Rob életének minden részletébe, hogy biztosítsa hogy ténylegesen ott van... így például Rob legjobb barátja, Tom részt fog venni az Úton című film premierjein és paritjain. Nagyon faszás kis terv. Túszként tartja Rob kutyáját és közös felügyeletet akar. És most jön az új Twilight promó... Mind visszatartjuk a lélegzetünk. Imádom Rob-ot, de egy balek, akit könnyű elnyomni. Mindenkit véleményét megkérdezi. És ezért van szüksége az embereire, hogy megerősítsék az elhatározását. Semmi kétség, Kristennek ott vannak a közös ismerőseik, kéri őket hogy biztassák Rob-ot hogy visszafogadja, azt hangoztatván, „Mennyire sajnálja ami történt, hogy fáj neki mindez (az élet utánozza a művészetet), és hogy megtanulta a leckét”, blah... személy szerint egy szavát nem hiszem. Remélem hogy Rob az, aki megtanulta a leckét. Ez a lány olyan mint egy medúza, állandóan változtatja az alakját, hogy jól illeszkedjen az adott pillanatnak megfelelően.

Úgy hírlik, hogy 'Mindent rosszul csinálok kisasszony' egy olasz rendező barátjának a házában bújdosik. Ha ez igaz... adva efféle hajlamát, és ahogy a múltban ügyködött, fogadni mernék, hogy ez csak egy trükk, hogy Rob megint féltékeny legyen. Robert folyamatosan manipulálva volt a lány által, ő pediig túl kedves ahhoz, hogy ezt észrevegye, míg mi sokan összeszorítjuk a szájunkat. És megint csak, hol vannak a barátai és az emberei. Annyira elvarázsolta őket ez a sztármánia, hogy Kristen a partnere egy filmben, hogy azt már nem látják mi a legjobb a számára? Ha az én közeli barátom lenne, nem maradt volna, mivel már rég lehúztam volna az álarcot a lányról.
Most még lehet hogy nem tudja elképzelni az életét Kpoo nélkül, elvégre elég régóta megy már ez – de majd jobb lesz, sokkal jobb. Kívánom, hogy meglegyen az ereje hogy végigmenjen a nehézségeken. Azt mondják, a szerelem és szenvedély olyan mint a drog – hasonlítsuk ezt a herionról való leszokáshoz. Függő vagy, és nagyon akarod. Beteg vagy nélküle, pedig annyira nem tesz jót. Maradj távol. Vagy ess vissza a régi szokásaidba. Ha ezt megteszed, csak rosszabb lesz.

Rob emberei, barátai és családja – beszéltetni kell, ki kell engednie a gőzt olyanok között, akik finom szeretetükkel irányítani tudják. Olyan mint egy alkoholista, józanságának első hetében. Mielőtt kiöntik nekik az italt, felhívják a támogatójukat, aki emlékezteti őket, mennyire jobb lesz nekik anélkük. Mielőtt felveszi a telefont az éjszaka közepén, vagy válaszol egy KS-től jött üzenetre, fel kell hívnia, vagy írnia kell valaki másnak. Erős támogatásra van szüksége.

A leánynak nincsenek barátai, eltökéleten vissza akarja kapni Rob-ot. Biztatni kell a fiút, hogy szerezzen egy új kutyuskát és vágja el a köteleket, csinálja végig a promókat és legyen szakszerű. A lánynak csábító ereje van és beágyazódott Rob bőre alá. Azokra van szüksége, akik tényleg gondoskodnak róla, és hogy védő játékosként szerepeljenek.

Talán ha Rob úgy néz Kstew-ra, mint egy csinos kis szörnyre, akkor meg tudja törni az átkot. A szépség gyakran sötét helyek vonzereje.